Varsa

elmélkedés az Évközi V. Vasárnap szentírási szakaszaihoz

A varsa tölcsérszerű nyílással készült, a végén kúposan végződő, vesszőből font öblös halfogó eszköz. (Néprajzi lexikon) Ősi formája a vízbe helyezett rőzseköteg, amelybe a víz sodrását követve beleúszott a hal, és fennakadt benne. A vesszővarsa sűrű vagy ritka fonású attól függően, hogy milyen halra készült. A 18. századtól elterjedtek a hálóból készült változatai is. Ezekhez gyakran kapcsoltak terelőszárnyakat, amelyek a varsa belseje felé irányították a halat, ahonnan már nem talált ki.

Isten a nagy halász háromszor is leszúrta varsáját a mai szentírási szakaszokban. Izajás próféta egyszer csak Isten dicsőséges jelenlétének kellős közepén találja magát. Belesodródik a kerubok morajló énekébe, "hangjuktól még a küszöbök alapjai is megrendültek" (Iz 6,4a). Mindez olyan szép, hogy félelem tölti el: "Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok." (Iz 6,5a) Belekerült Isten varsájába, aki csodálatosságával megragadta őt, "megérintette, így eltűnt a bűne, és vétke bocsánatot nyert." (vö. Iz 6,6b) Ott vergődik gyönyörrel a varsában, amint Isten magához emeli, és úgy dönt, hogy egészen neki ajándékozza magát.

Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?" Ekkor azt mondtam: "Íme, itt vagyok, engem küldj!" (Iz 6,8b)

Pál apostol rakoncátlanul ficánkolt , "hiszen üldözte az Isten egyházát." (Vö. 1Kor 15,9c). Ám Isten "megjelent neki is, […] és [Isten] neki juttatott kegyelme nem volt hiábavaló. Sőt, valamennyi [apostolnál] többet munkálkodott, bár nem [egyedül ő], hanem Isten kegyelme vele együtt." (Vö. 1Kor 15,8.10) Kifogta Isten őt is. A Lélek sodrása terelte, Krisztus önzetlen szeretete rabul ejtette, az Atya vonzása önfeláldozásra késztette.

És Péter apostol sem tehetett ellene semmit. Először csak "megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanított." (Vö. Lk 5,3b) Közben Péter egyre beljebb úszott a varsában. Végül feledte lehangoltságát, minden fáradtságát. Majd Jézus "ezt mondta Simonnak: "Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat a halfogáshoz!" (Lk 5,4b) Simon Péter megpróbálkozott még észérvekkel, de Krisztus delejező tekintetébe belefeledkezve a varsa legmélyén találta magát: "Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót." (Lk 5,5b) És ahogy az érvek szétmállottak benne, Péter szembesült a varsa szűk orrával. "A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el." (Lk 5,9) Amikor azonban átengedte magát neki, a varsát napfényre emelő Isten nevetésében új életre ébredt: "Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel." (Lk 5,10c)

Vajon mi beleúszunk-e Isten varsájába? Engedünk-e terelésének, iránymutatásának? Vagy tudomást sem veszünk róla? Sőt, idegesen megpróbálunk kicsusszanni a keze közül? Vagy feladtuk, megadtuk magunkat, és mindent kudarcnak élünk meg? Merünk-e álmodni a varsa kiemeléséről? Elképzeljük-e, hogy ott hagyhatunk mindent eddigi életünkből? Lehet, hogy Isten kezében elajándékozott életünk új távlatokat nyer? Akár eledele lehetünk másoknak?