Táncoló szellő

elmélkedés Advent IV. Vasárnapjának szentírási szakaszaihoz

Biztosan mindannyiunkat elvarázsolt már legalább egyszer a csacska szél: ahogy bóklászik körülöttünk; körbenyaldos bennünket hol elölről, hol oldalról; hol meg hátulról kócolja hajunk, miközben rójuk utunk. Bár céltudatosan megyünk a fejünk után, és szinte rohanunk, hogy mihamarabb túl legyünk unásig hajszolt feladatainkon, mégis megállunk, s gyönyörködünk a faleveleket táncoltató, bohókás szellő szeszélyében. Megirigyeljük tőle szabadságát, önfeledt hajlongását, kecses pördülését, magafeledt ritmusát, ahogy belemerül a szépség misztériumába, tagadva a hasznosság zsarnoki egyeduralmát.

Mint deszkapalánk mögé elrekesztett tyúkok, meresztgetjük szemünket a csacska szellő után, hogy elcsíphessük a szabadság ránk mosolygó ígéretét, mint valami kívánatos csemegét, amelytől szempillantás alatt meggyógyul a lelkünk, és nem érezzük már magunkat sárban tapiskoló, csatakos baromfinak, hanem szabadon szálló, szellővel táncoló fecskefióknak. Ahogy megállunk csodálni őt, egyszeriben felismerjük benne lelkünk jobbik felét, akihez kicsinységünkben bizalommal fordulhatunk, mert "efratai Betlehemből, a legkisebből" született (vö. Mik 5,1a). Magával ragad fenséges tisztánlátása, mert míg minket lekötnek napi gondjaink, elöntenek bennünket keserűségeink, őt egyedül Isten vonzza: "Íme, elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat." (Zsid 10,7.9; Zsolt 40(39),8a.9a) Hozzá akarunk tartozni, hozzá, aki

föllép és legelteti nyáját az Úr erejében, az Úrnak, az ő Istenének, fenséges nevében. Akkor biztonságban élünk, mert hatalmát kiterjeszti egészen a föld határáig: és ez lesz a béke." (Vö. Mik 5,3-4a)

Bár még az ünnepi előkészületek finisében is inkább hasonlítunk eleség után koslató tyúkokra, semmint az eget szelő fecskékre, mégis magával ragad bennünket Mária bája, aki mint új frigyszekrény, Isten jelenlétével a szíve alatt, meglátogatja Zakariás és Erzsébet házát, és mint egykor a frigyláda Obed-Edom házát, ő is 3 hónapig a Szentlélek áldásával borítja be nagynénje otthonát. (Vö. 2Sám 6,12 és Lk 1,41c) Pedig Mária is tele volt gondokkal, félelmekkel, úgy mint bármelyikőnk. Nem tétlenkedett Erzsébetnél, hanem Keresztelő Szt. János születéséig ott robotolt a házi munkában. Mégis olyan könnyűvé teszi Máriát az URba vetett bizalma, mint a csacska szél: képzeljük magunk elé, ahogy a lelkén átsuhanó gondok közepette dalra fakad, és miközben tesz-vesz, szorgoskodik, egyre csak dalol, kacag és remél. Biztos kézzel tartja bizonytalanságaiban az UR, akire "Igen!"-jével rábízta magát. Immár az adventi koszorú mind a 4 gyertyája bátorít bennünket, hogy bízva Mária pártfogásában, bűnbánattal bízzuk magunkat mi is a hozzánk érkező Krisztusra, és mondjuk a zsoltárossal együtt: "Téríts meg minket, Istenünk, ragyogtasd ránk arcodat, és szabadok leszünk!" (Zsolt 80(79),4)