Ökrös szekér

elmélkedés Advent II. Vasárnapjának szentírási szakaszaihoz

A régi paraszti világ büszkesége volt az ökrös szekér. Ha az erős igavonó állatokat szekér elé fogták, termény-behordásra, szállításra, és ha a sors úgy hozta, költözésre egyaránt kiváló alkalmatosság született. Erős, strapabíró, de igencsak lassú közlekedési eszköz volt ez, amint nagy költőnk meg is jegyzi:

"Szekéren mentek, de ökörszekéren.
Két pár ökör tevé a fogatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott ."
(Petőfi Sándor, A négyökrös szekér, részlet)

Ez a lassan döcögő jármű jól mintázza az Úr adventjét. Mi állandóan sietünk, Isten pedig ráér. "Az Úr nem késik ígéretével, mint ahogy némelyek késedelmesnek tartják." (2Pt 3,9a) Feltartóztathatatlanul érkezik, de megvárja, hogy "minden völgy emelkedjék föl, minden hegy és halom süllyedjen alá." (Iz 40,4a) Mint ökrös szekér, békésen döccen egyre beljebb életünkbe. Az Úr "népének és szentjeinek békét ígér [...] hogy országukba dicsőség költözzék." (Vö. Zsolt 85(84),9-10) Az ökrös szekér azoknak való, akik átengedték a gyeplőt Istennek, és meghallották "a pusztában kiáltónak szavát: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit [...] Megvallották bűneiket, [János] pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban. [Ők hittel várták,] aki utána jön, [és] hatalmasabb nála [...] ő Szentlélekkel kereszteli majd meg őket" (vö. Mk 1,2-8). Az ökrös szekér ballag, mi pedig egyengetjük magunkban, kapcsolatainkban az útját. Szembesülünk göröngyeinkkel, próbálunk alkalmassá válni a szekér fogadására. Egyre jobban zavarnak bűneink, magunkra hintjük a szenteltvízzel János keresztségét, a bűnbánat jelét, és kérjük a Szentlelket, hogy égesse ki belőlünk az önzés salakját, hogy életünk tisztán Isten boldogságát tükrözze. Ahogy a szekér útját tisztogatjuk, vagy ha felülünk a hátuljába, felvesszük a ökrök ringó ritmusát, elcsitul a rohanás, és belépünk az Úr érkezésének titkos-örök idejébe.