Nagymama szemügéje

elmélkedés az Mindenszentek főünnepének szentírási szakaszaihoz

Talán minden családban van történet arról, minek nevezte el a kisunoka nagymama szemüvegét, amelyet mindig keresni kellett, mert letette valahová, és hirtelen nem találta. Ilyenkor a kisgyermek egyszerre csak a nagy családi "szemüge-kereső játék" kellős közepén találta magát, amikor a felnőttek mind felálltak székükről, pedig addig senki sem akart vele játszani, és murisan hajlongtak, bekukucskáltak mindenhová, és keresték a szemüveget.

Mert nagymama csak azzal a szemüveggel tud olvasni; hol itt, hol ott olvas vele, aztán leteszi. Volt már, hogy a kamrában találták meg, volt a hűtőszekrény tetején, de még a veteményesben is egyszer. A kisunokának ez vicces, mert ő mindent jól lát. Legalábbis úgy gondolja 4 évesen, 14 évesen, 24 évesen is. Pedig látni egy életen át tanulni kell. És ebben elkél a segítség. Nagymama valamiért ezt már tudja, ezért keresi a szemüveget, és olvassa az imakönyvet. Nem elég látni, érteni is kell a világot. És ehhez jó helyen jól kell kérdezni. "Ezután akkora sereget láttam... Fehér ruhában voltak... Kik ezek a fehér ruhások...? Ezt feleltem: "Te tudod, uram!"" (Vö. Jel 7,9.13-14)

Mert mitől "boldogok, akik sírnak" (Mt 5,4)? És a szelídek, a tiszta szívűek? Attól, hogy "Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk." (1Jn3,1b) Tanulnunk kell ezt a látást. Ami nem megszerezni, birtokolni, hanem szeretni akar. Őtőle tanuljuk ezt, ő a mi "szemügénk": "Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya." (1Jn3,1a)