Kicsiny kis fényemmel

elmélkedés Advent III. Vasárnapjának szentírási szakaszaihoz

A kedvelt gyerekdal egy gyertyához hasonlít minket, amelyik ontja a fényét, melegét, és Jézus eljöveteléig senki sem állíthatja meg önmaga elajándékozásában. Eszünkbe juttatja ez a dal az asztal közepén meggyújtott gyertyát az adventi koszorún, amit körülölel a szoba csendje, békessége. Mintha minden a gyertya köré rendeződne az énekben és az adventi asztalon egyaránt. Pedig a gyertya nem maga miatt ég, hanem megvilágítja azt, aki "örömhírt visz a szegényeknek, és meggyógyítja a megtört szívűeket, szabadulást hirdet a foglyoknak és szabadságot a börtönök lakóinak." (Vö. Iz 61,1) A gyertya Keresztelő Jánosra hasonlít leginkább, aki "nem tagadta, hanem megvallotta: »Nem én vagyok a Messiás.« (Jn 1,20).

Mindannyian szeretnénk gyertya lenni az asztal közepén, de az asztal közepén nem gyertya van, hanem kereszt.

Meg kell tanulnunk a Keresztelőtől: bár szeretnénk a középpontban lenni, de tudatosítanunk kell, ahogyan ő tette, hogy a középpont, a híres, a várva várt, a nevezetes "nem én vagyok". Szívesen átvennénk az irányítást Istentől, szívesen lennénk karácsonykor is a középpontban, ezért kéri Pál apostol: "Ne oltsátok ki a Lelket!" (1Tessz 5,19). Engedjük inkább, hogy a Lélek áthasson, hogy életünk istenarcú, boldogság-szagú ajándékká legyen, a másokra áradó, mennyei fény szelíd tükröződése és békés ragyogása.