Fele királyságom
elmélkedés az Évközi 29. Vasárnap szentírási szakaszaihoz
Népmeséink kedvenc fordulata, hogy az öreg király odaígéri lányát a hős szegény legénynek fele királyságával együtt.
Első látásra a fele királyság nem más, mint hatalom, amire szegény és tehetős egyaránt ácsingózik. Mindenki gondtalan életre törekszik, de a hatalom után törtetőnek ez nem jut osztályrészül.
Tovább boncolgatva a fele királyság a hatalom és a vég nélküli boldogság szimbóluma: "Éltek, amíg meg nem haltak." Aki megküzd a nehézségekkel, tisztában lesz képességeivel, megtanul jóban lenni önmagával, alkalmassá válik arra, hogy önuralmat gyakoroljon. Neki ölébe hullik a hatalom, legalábbis önmaga fölött, de a boldogság ettől még lehet, hogy pille lepkeként tovalibben előle.
Isten arra hívja a benne hívőt, hogy ne más fölött keressen hatalmat, és ne is csak önuralomra törekedjék. "Dicső nevet adtam neked, bár nem ismertél. Én vagyok az Úr, és senki más." (Vö. Iz 45,5) Ha Istenben látjuk a hatalom forrását, akkor nem keressük mindenekfelett a fele királyságot, hanem hagyjuk, hogy ő tegyen boldoggá. "Testvéreim, kiket az Úr szeret! Jól tudjátok, hogy választottak vagytok!" (1Tessz 1,4) Nem megszerezni akarunk, nem uralni és kézben tartani, hanem tartozni; tartozni őhozzá, akinek a képét viseljük, hogy megadhassuk "Istennek, ami az Istené." (Mt 22,21c)