Dombtető

elmélkedés Jézus megkeresztelkedése ünnepének szentírási szakaszaihoz

Aki gyalogol vagy kerékpározik egy hosszú kaptatón, tehát megizzad azért, hogy felérjen a dombtetőre, az gyakran megpihen ott, hogy aztán lendületet véve, vidáman nekivágjon a lejtőnek, élvezve a könnyű haladás örömét. Ugyanígy állunk mi is Karácsony képzeletbeli dombtetőjén, amire adventben felkapaszkodtunk, és ahol az ünnepek alatt megpihentünk. Magunkba gyűjtöttük kincseit, hogy lendületet véve, vidáman nekivágjunk a mindennapoknak, telis-tele reménnyel és szabadsággal, mely Krisztusból fakad.

Isten üdvözítő kegyelme ugyanis megnyilvánult minden ember számára, és arra tanít minket, hogy [miután szakítottunk ...] az evilági vágyakkal, éljünk becsületesen, buzgón és szentül ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesedését: [… Szabadítónknak,] Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét. (Vö. Tit 2,11-13)

A rossz szokások adventi elhagyása, Karácsony buzgó és szent megtapasztalása, boldog és reményteli hétköznapokba vezet bennünket, ahol Jézus beáll közénk, bűnbánatra ösztönöz, imádkozik velünk, és részesévé tesz az új teremtésnek, melynek ő a királya (vö. Lk 3,21-22). Neki "készítsetek utat [...] a pusztában, egyengessétek [az Ő ...] ösvényét a sivatagon át" (vö. Iz 40,3), hogy az ember pusztította világban felfedezzük az Isten alkotta teremtést: "Mily számosak a te műveid, Uram, bölcsességgel alkottál mindent, teremtményeid betöltik a földet." (Zsolt 104(103),24) A Krisztusra függesztett tekintet új lendülettel tölt el minket, hogy a gyógyulás eszköze és a remény jele legyünk.