Bőrkabát

elmélkedés az Évközi XII. Vasárnap szentírási szakaszaihoz

Manapság újra divatba jönnek az élethosszra vásárolt ruhadarabok. Mint amilyen például a bőrkabát volt az előző nemzedékek életében. Gyerekként édesapám bőrkabátjára úgy tekintettem, mint ami tavasszal-ősszel hozzá nőtt, egy volt vele. Felnőtté avatásomat jelentette, amikor megkaptam tőle ajándékba. Nagyanyám kötött hozzá gallért, hogy a nyakát védjük. Javíttattuk, gondosan ápoltuk évtizedeken át.

Így vigyáz ránk az Isten. Gondosan nevel, ápol bennünket: Gondviselő Isten az ő neve. "Kettős kapuval zárta el a tengert, [...] határvonalat szabott számára" (vö. Jób 38,8.10), hogy ne árthasson a törékeny embernek. Bár hánykolódva az élet viharaiban neki szegezzük a kérdést: "Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?" (Mk 4,38b), mert csak "a hullámok[at látjuk, amelyek] becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt" (vö. Mk 4,37b), ő mégis a teljes bizalomra hív bennünket: "Még mindig nincs hitetek?" (Mk 4,40b) "Nagy jóságáért adjatok hálát az Úrnak, az emberek fiaival tett nagy csodáiért." (Zsolt 106,31) Ezt a túlcsorduló, gondviselő isteni szeretetet szemléli Pál Krisztusban: "Ha Krisztust azelőtt emberi módon ismertük is, most már nem úgy ismerjük. [...] 

Krisztus szeretete ugyanis sürget minket.

[… Ő] azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt." (2Kor 5,16b.14a.15) Becses ruhadarab vagyunk az Atyaisten szemében, és csak egyetlen Fiára bíz rá minket, aki szintén így tekint ránk, és arra "sürget minket", hogy mi is ezzel a bizalommal lássuk a magunk életét. Akkor tudjuk ugyanis elajándékozni másokért maradéktalanul.