A tarisznya, a ködmön és az erszény

elmélkedés Nagyböjt I. Vasárnapjának szentírási szakaszaihoz

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény legény. Ahogy felcseperedett, szegény szülei cselédnek adták, mert nem tudták etetni otthon kistestvérkéivel együtt. A legény kint aludt a gazda állataival az istállóban, szorgalmasan ellátta őket friss vízzel és szénával, esténként aztán arról álmodozott, hogy egyszer neki is lesz egy tanyája, ahol a maga ura lesz egy szép menyecskével az oldalán. Történt egyszer, hogy eltörött a gazda tulipántos ládáján a zárnak a nyelve. A gazda levette a zárat, keszkenőbe tekerte, és elküldte a legénnyel a lakatoshoz a városba a kerek erdőn túlra. Elmagyarázta neki, melyik utcában, melyik lakatoshoz menjen, mert annál a mesternél hitele volt. Lelkére kötötte, hogy iparkodjon túljutni a kerek erdőn, mert nem jó, ha ott éri az este. Bólogatott a legény, ígérte, hogy igyekezni fog, de ahogy dél tájban az erdőbe ért, a fél napi gyaloglás után igencsak megéhezett. S lám, az erdő alja tele volt szamócával. Nem volt rest lehajolni érte, és bizony úgy belakmározott mosolygós, piros szamócából, hogy egészen elbágyadt; gondolta, lepihen egy kicsit a puha fűben. Bizony már esteledett, mire felébredt. Ráadásul a szamóca-szedés közben az utat is szem elől tévesztette. Így aztán egyre reménytelenebbül bolyongott a rengetegben.

Egyszer csak világosságot látott. Egy házikóhoz ért, ahol tisztelettudóan bekopogott, és egy idős anyókát talált, akitől szállást és másnap útbaigazítást kért. Kapott is szállást, vacsorát, hanem másnap az anyóka azt mondta a legénynek: - Látom, jóra való legény vagy, kérlek, takarítsd ki a házam, mert nem bírom elvégezni már a nagytakarítást. Ha végeztél, ígérem, meghálálom. A legény szívesen segített, nekiállt, és délre kitakarította a házat. Minden úgy csillogott, hogy öröm volt ránézni. Az anyóka megköszönte a segítséget, és ajándékul egy csodás tarisznyát adott a legénynek, amelyből mindig azt az ételt lehetett elővenni, amit a gazdája megkívánt. A legény feltarisznyázva búcsút intett az anyókának, és elindult kifele az erdőből, amerre az anyóka mondta.

Igen ám, de a nap hamar ereszkedni kezdett, és mire kiért az erdőszélre, már rá is esteledett. Szerencsére éppen az erdőben makkoltató kondás szálláshelyéhez ért, aki vacsorafőzéssel foglalatoskodott a tűznél. A legény engedélyt kért, hogy meghúzhassa magát nála éjszakára. Az öreg szívesen befogadta a fiút, megvendégelte főztjéből, és kunyhója sarkában készített neki is fekhelyet estére. Másnap aztán így szólt a legényhez: - Látom, jóra való legény vagy, kérlek, varrd meg a subámat, mert nem látok már jól, és felfeslett subám a varrásnál több helyen. Van cérna is, tű is, segíts nekem. Nem volt rest a legény, nekiült a varrásnak, és szép, apró öltésekkel, végigvarrta a kondás subáját, de még az ingét is kimosta, megvarrta, ahogy azt a gazdájánál látta. Mire dél lett, mindkét ruhadarab szebb volt, mint új korában. Megköszönte az öreg a segítséget, és a vaspántos láda mélyéből elővett egy gazdagon hímzett, kackiás ködmönt, és azt mondta a legénynek: - Fiam, ifjú koromra emlékeztetsz, ahogy ez a ködmön is. Nem való ez már rám, fogadd szeretettel! Amely asszonyra csak ráköszönsz ebben a ködmönben, az rögtön a bizalmába fogad. Használd egészséggel!

Megköszönte a legény az ajándékot, szépen összehajtotta, és tarisznyájába tette, majd útnak indult a város felé. De ismét hamarjában érte az este, és csak a gátőr házáig jutott. Így hát bekopogott, és szállást kért tőle. Az őr szeretettel fogadta, megosztotta vele vacsoráját és házát. Nagyot aludt a legény, és éppen elköszönt volna pitymallatkor, amikor a szomszéd gátőr futott be nagy ijedséggel, és kérte, jöjjenek hamar, mert nagy árhullám érkezett, és meg kell erősíteni a gátat. Futott a két gátőr, és velük futott a legény is. Maga is ásót ragadott, erősítette a töltést, sőt a vízbe is bemerészkedett, hogy a feltorlódó uszadékfát szétlökje, és az elakadást megszüntesse. Bátorsága elismerést váltott ki a két őrben, és ezzel valóban nagyot segített az ár levezetésében. Amint az uszadékot tolta szét, az egyik faágra akadva egy bőrerszényt talált. Kiemelte, és a benne lévő két tallért odaadta a két gátőrnek. Ő csak az erszényt kérte, hogy eltehesse. Dél felé a vízszint apadni kezdett, megszárítkoztak, a gátháznál rendbe hozták magukat, aztán a legény elköszönt a két őrtől, és elindult a városba.

A város előtt magára öltötte a ködmönt, derekára kötötte a bőrerszényt, és általvetette a tarisznyát. Mielőtt tovább indult volna, próbára tette a tarisznyát, és egy frissen sült cipóra gondolt. Lássatok csudát, alighogy belenyúlt, máris a kezében tarthatta a még langyos veknit. Ezután gondolt hozzá szalonnát és hagymát is, és lám, az is rögtön a kezébe akadt, ahogy a tarisznyába nyúlt. Így eszegetve ért a városkapuhoz. Ott az őrök meglátták a derekán az erszényt, és azonnal kereskedőnek nézték szép ködmönében, és azt mondták neki, hogy ő bizonyára kereskedő és áruért jött, így hát előre kell fizetnie a városkapun való áthaladásért 2 tallért. Éppen mutatni akarta a legény, hogy üres az az erszény, de ahogy belenyúlt, lám, megcsördült, és megtalálta benne a kért pénzérméket. Bár nagyon meglepődött, hogy az erszény is varázserővel bír, de nem mutatta, hanem nyájasan odaadta a két tallért a kapuőrnek.

A legény a városba lépve megkereste a lakatost, akinél a gazdának hitele volt, megcsináltatta vele a zárat, és épp indulni készült, amikor belépett az üzletbe a polgármester a feleségével és a lányával. Tisztelettudóan köszöntötte őket, és amint a két fiatal tekintete összeakadt, azonnal egymásba szerettek. A polgármester felesége is jóindulattal nézett a csinos legényre kackiás ködmönében, és addig-addig kérdezgették, merről jött, mi járatban van, hogy meghívták ebédre. Ott aztán olyannyira megkedvelték a fiút, hogy már majdnem gyermekükké fogadták. Marasztalták, maradjon náluk még estére. A legény, ahogy álomra hajtotta fejét, ismét a képzeletbeli tanyára gondolt, és benne a polgármester lányát látta, mint feleségét. Akármilyen szép volt az álom, felébredt belőle, és úgy döntött, nem akarja a lányt és a szüleit becsapni, ezért úgy jelent meg reggel előttük, hogy ködmönét a tarisznyájába rejtette. Őszintén elmondta nekik, hogy ő csak egy szegény legény, és ha csak a ködmön tette, hogy ilyen jóindulattal voltak a háziak iránta, akkor köszöni a szíves látást, de nem akar a terhükre lenni. Ám a leány megfogta a kezét, és azt mondta neki: - A szívem a tiéd, és nem a ködmöné. Ha szegény vagy is, el nem hagylak ezután.

Látva lányuk eltökéltségét, a polgármesterék áldásukat adták rájuk, megülték a lagzit, és mint férj és feleség indultak haza. A legény a tanyára érve átadta a gazdának a megcsináltatott zárat, a menyecskével együtt a gazda szolgálatában maradt, aki annyira megszerette őket, hogy rájuk hagyta a tanyát, maga pedig a városba költözött. A tarisznyát a szüleinek adta a legény azzal, hogy ha felnőttek testvérkéi, adják tovább annak, aki rászorul és megérdemli. Az erszényt visszadobta a folyóba a város alatt, hogy segítsen másnak is, aki megdolgozik érte. A ködmönt pedig behajtogatta a tulipántos ládába, ahogy az öreg kanásznál látta. Tudta, hogy egyszer hozzá is bekopog egy legény öreg korára, és akkor ő neki fogja adni.

Itt a mese vége, fuss el véle. De mielőtt elfutsz, vedd fontolóra, van-e szükséged csodatarisznyára, hiszen "nemcsak kenyérrel él az ember"? Latolgasd, kell-e neked csodaködmön, vajon annyira fontos-e, hogy csodáljanak? Vagy inkább önmagadért szeressenek, hogy megfogadjad: "ne kísértsd Uradat, Istenedet", olyat kívánva magadnak, ami nem a sajátod? És mérlegeld, kell-e neked csodaerszény, nem inkább egyedül Isten elég? Akkor hát "Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" (Vö. Mt 4,1-11)