A facipő

elmélkedés az Évközi XV. Vasárnap szentírási szakaszaihoz

Városiak sárcipőnek hordták kényes lábbelijüket védve a lucskos-saras városi utcákon. A falusiak egyaránt használták erdei, mezei munkákra és a ház körül, hogy ne süppedjenek bele az erdő szürke sarába, a szántó zsíros barázdáiba, az istálló ganéjába. A falun nőtt gyerkőc lába belekeményedett a facipőbe attól kezdve, hogy 4-5 évesen libapásztorként elkezdte kivenni a részét a paraszti munkákból. Mire suhancként kijárt az erdőre vagy a mezőre, 4-5 kilométert is megtett benne hóban-sárban. Elengedhetetlen kelléke volt a paraszti háztartásnak párban a jó meleg, kötött gyapjúzoknival.

A facipőt nem díszítették; használati tárgy volt, ormótlan és kemény. Kisújbányán, a Mecsek egyik szűk völgyében bükkfából készítették, és a kereskedők Tolna-Baranya mezővárosaiban kelendő portékaként értékesítették. Ilyen ormótlan facipőnek hív az Isten. El kell vigyük életútjuk minden dagonyájában a ránk bízottakat az atyai házhoz. Egyszerű facipők vagyunk. Nem cicomázott ki bennünket az Úr, ahogy Ámoszt sem. Ő így vall erről: "Nem vagyok én próféta, sem prófétának fia: pásztor vagyok és fügét termesztek. Az Úr azonban elhívott a nyáj mellől. Azt mondta nekem az Úr: »Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek!« (Ám 7,14-15) Nem tetszetős szavakat adott a szájába az Úr, hanem vaskos felszólítást a megtérésre, ahogy tette ezt Jézus is a tizenkettővel, "hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett". (Mk 6,7b) Nem is tetszett ez mindenkinek. Ámoszt elkergetik: "Látnok! Menj el innen!" (Ám 7,12a) Az apostolokat pedig felkészíti Jézus, hogy lesz, ahol "nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket". (Mk 6,11a) Ám ahol befogadták őket, ott "sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és azok meggyógyultak". (Mk 6,13)

Sár ma is van süppedésig. Nagy szükség van facipőre, amely a sár tetején megtart. Szükség van, hogy "halljam, mit mond az én Uram, Istenem, mert népének és szentjeinek békét ígér." (Zsolt 84,9a) Igazából Krisztus a facipő, amely fenntart, hogy ne merüljünk bele a bűnbe.

Őbenne nyertük el vére árán a megváltást és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán." (Ef 1,7)

Bennünket ő "kezdett kettesével elküldeni, [... hogy hirdessük] mindenkinek, hogy térjenek meg." (Vö. Mk 6,7a.12) Párban küld minket, mert a pár facipő biztosan áll, és támogatja egymást, "hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte a szeretetben." (Ef 1,4b) Ha Krisztushoz ragaszkodunk, és neki szolgálunk, megkapjuk "a megígért Szentlélek pecsétjét, [...] hogy teljesen megváltva övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére." (Vö. Ef 1,12-14)